Múlt

MeM logo

A Zabahegyezők Gyermekanimátorok Egyesülete 1991 augusztusában alakult a gyulai Csoport ez év szeptemberében kezdte meg működést ezen, csoport az évek hosszúsora alatt főként gyermek programok szervezésével és „utánpótlás” neveléssel foglalkozott kicsiny városunkban. Ebből a lelkes csapatból és egy országos egyesület helyi csoportjából alakult át helyi szervezetté.

Miért is nem volt ez nekünk így jó? Talán többet akartunk vagy mást ma már így magyarázzuk akkor ezt nem tudtuk megfogalmazni ilyen pontosan, de most már sikerül.

Gyula nem rendelkezett olyan helyi gyermek és ifjúsági, ifjúságvédelmi civil szervezettel, amely nem országos, hanem városi bejegyzésű. Ezt az űrt kívánta betölteni az a néhány gyulai fiatal a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Egyesület 2003. augusztusi megalapításával. Az egyesület 2003. decemberében került bejegyzésre. A szervezet a bejegyzést megelőző évben informálisan működött, több fiatal önkéntes munkájával és lelkesedésével. Az egy év informális működés után kiderült, hogy sokkal több lehetőségük (pályázatok, támogatások, stb.) van, ha az amúgy is működő szervezetet bejegyeztetik.
Egyesületünk tagsága igen széleskörű tagjaink soraiban vannak általános, közé és felsőoktatásban tanulók, de nyugdíjas taggal is büszkélkedhetünk, vannak akik, már több éve dolgoznak (pszichológusként, klinikai szakpszichológusként, szociális munkásként, vagy éppen szociál pedagógus). Mindenki igen aktív és kiveszi részét a sok- sok folyamatos önkéntes munkából.

Szervezetünk az évek sora alatt igen sok gyermeknek, fiatalnak, szülőknek és szakembereknek szervezet programokat, képzéseket. Városi, kistérségi, megyei és regionális helyszínen munkálkodtunk. Igen sok szervezet kigondolásánál és megalakításánál voltunk jelen. Több alaklommal is segítettünk, egy – egy fiatalban felmerült ötlet, megvalósításában.

Ha felkeltettük érdeklődésedet abban az esetben nézelődj a honlapunkon. Ötleteket, felvetéseket, kérdéseket is várjuk mindenkitől.

Szervezetünk díjai, elismerései:

  • Magyar Fiatalokért Díj (2023.)
  • EVS Live! – Fenntartható kategória győztes (2014.)
  • Mobilitás – Fiatalok Lendületben Program díj (2010.)
  • Kiváló Ifjúsági Civil Szervezet (2009.)

Szervezetünk tagjai által kapott elismerések:

Ament Balázs elnök:

  • Jubileumi Emlékplakett (2023.)
  • Honvédelemért Kitüntető Cím III. osztály (2013.)
  • Hallgatói Mozgalomért Emlékérem (2013.)

Szabó Andrea titkár:

  • Jubileumi Emlékplakett (2023.)
  • Gyula Ifjúságáért Díj (2010.)
  • Gyula Ifjúságáért Díj (2008.)

Szabó Enikő alelnök (korábban titkár), szakmai vezető:

  • Jubileumi Emlékplakett (2023.)
  • Beke Pál Emlékcím (2021.)
  • Miniszteri Dicséret (2009.)
  • Gyula Ifjúságáért Díj (2009.)
  • Mobilitás Díj (2007.)

Takács Tímea tag:

  • Jubileumi Emlékplakett (2023.)
  • Gyula Ifjúságáért Díj (2008.)

Wallner Róbert alelnök:

  • Jubileumi Emlékplakett (2023.)